Press "Enter" to skip to content

Azonnali intézkedést

Sümegi polgárok fordultak hozzám és az Élhetőbb Városért Egyesület képviselőihez a sümegi egészségügyben tapasztalt problémáikkal. Engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam, melyek is voltak ezek. A különböző észrevételeket igyekszem átlátható módon három körre osztani.

Első körben az orvosi ügyeletről osztanám meg a lakosok észrevételeit Önökkel, Veletek. Hónapok óta hallani lehet, hogy a lakosságnak problémái vannak az ügyeleti ellátással. Több esetben panaszolták a hangnemet és az ellátást is a sümegi polgárok. Beszámoltak olyan esetről is, mikor ellátás nélkül,egyszerűen továbbküldték az ajkai kórházba a beteget. Mikor másnap a gyermeknek újra panasza volt, a szülőt az a meglepetés érte, hogy az előző nap szolgálatot teljesítő orvos van ismét az ügyeleti rendelőben.

Számomra leginkább ez volt az elgondolkodtató. Hogyan fordulhat elő, hogy egymás után ugyanaz az orvos kettő vagy akár három napot ügyeljen? Ugye tudva levő, hogy ez jogilag sem állja meg a helyét, hiszen a pihenőidő szabályozva van ebben az esetben is, így utána néztem az ügynek.

Sajnos még rosszabb a helyzet, mint gondoltam. Nem egyedi alkalom volt ez, de hol marad a szakmaiság, hol van a betegek érdeke, tettem fel a kérdést egy helyi orvossal egyeztetve. Tény, hogy az ügyeleti beosztást a kistérség elnöke hagyja jóvá, aki egyébként nem szakember ezen a területen sem.

Mi a megoldás? Kérdezték tőlem. Én több orvossal egyeztettem és arra jutottunk, hogy szükség van egy egészségügyi tanácsnokra, aki megfelelő végzettséggel rendelkezik, aki kapcsolatot tud teremteni az orvosokkal, városvezetéssel és a lakosság számára is elérhető és megnyugtató módon kézben tudja tartani az orvosi ügyeletet.

Szükség lenne közel 13 év után egy új ügyeletes autó beszerzésére, szükség lenne az ügyeleten dolgozó személyek bérének korrekciójára, nem beszélve a technikai feltételek javításáról.

Második témakörként foglalkozzunk az alapellátáshoz tartozó háziorvosi ellátással. Jól tudjuk és látjuk, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok, főként háziorvosok nagyon leterheltek a jelen időben. Ezt tetézi, hogy az egyik körzetet már hetek óta újra helyettesítéssel látja el a másik körzet orvosa. Több esetben kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy meddig tartható fenn így a zavartalan ellátás?

Először is tudni kell, hogy az alapellátás az önkormányzathoz tartozik, így ezt a kérdést továbbítom a képviselőinknek, hogy jelezzék a polgármester felé a problémát, mert valós probléma ez és a betegeknek a lehető legrosszabb, főleg a járványhelyzetben, ha nem érhetik el a saját orvosukat, akiben bíznak. Itt is kérdéseket kaptam, mit lehetne tenni? A helyzet nem bonyolult! Meg kellene vizsgálni a város vezetőinek, hogy milyen állapotban van az alapellátás, figyelemmel lenni arra, hogy orvosaink túlnyomó része nyugdíjhoz közeli korban van, továbbá van, aki nyugdíjas korú, de praktizál és ehhez jön még az egyik körzet problémája, ami sajnos már visszatérő jelenség. Három körzet van, de huzamosabb ideje kettő háziorvos látja el a harmadik körzet betegeit is. Már most a jövőre kellene gondolni és nem „tűzoltáshoz” hasonló ad hoc módon kezelni a helyzetet.

Egyeztetni kellene a háziorvosokkal, gyermekorvosokkal arról, ki meddig tudja ellátni a feladatát és miként lehet zökkenőmentesen megszervezni az átmenetet azoknál az orvosoknál, akik a közeljövőben tervezik a nyugdíjba vonulást, vagy egyszerűen nem Sümegen képzelik el a hosszútávú működést.

Harmadik témakör a járóbeteg szakellátóban működő szakrendelések. Sajnos itt is meg kell állni egy pillanatra. Március 1-től több területen is lesz átszervezés országos szinten az egészségügyben. Ez önmagában sem lesz egyszerű, viszont ami jelenleg a sümegi polgároktól kérdésként és kritikakén jelent meg, az a sebészeti és a szemészeti szakrendeléseket illeti. Tudomásom szerint komoly óraszám visszaesés történt.

Továbbá nagyon sok kritikát fogalmaznak meg a sümegi betegek, hogy a telefonos ügyfélszolgálat vagy nem elérhető vagy az ott jelentkező személyzet hangvétele, stílusa elfogadhatatlan a segítségre számító beteg emberek számára.

Az Egyesületünk képviselőivel tájékoztatást fogunk kérni a járóbeteg szakellátó szakrendelésének változásait illetően a fenntartótól és várjuk az indoklását annak, hogy miért volt szükség a leépítésre.

Összegezve úgy érzem, nem várhat tovább Sümeg város önkormányzata, nem mehet el a sümegi betegeket érintő problémák mellett szó nélkül, hanem azonnali egyeztetésre és bizony haladéktalan beavatkozásra van szükség!

Mert ne felejtsük, nem a betegek vannak az intézményért, hanem az intézmény van a betegekért.

Kovács Mihály

Minden jog fenntartva © 2019-2021