Press "Enter" to skip to content

Végh Lászlónak van valóságtorzító mezője?

Figyelve a második ciklusában járó polgármester urat, mindenképpen adja magát a kérdés, hiszen az, amit egy a tényeket figyelmen kívül hagyni nem akaró átlagember lát, és az, amit László lát Sümegből, annak fejlődéséből, nos, nem mindig állítható párhuzamba.

Aki csak a címben feltett kérdés válaszára kíváncsi, annak lelövöm a poént: igen van, és elég erős a valóságtorzító hatás, mármint a saját és a fideszes köreihez köthető kommunikációban.

Kezdetben volt a vágy egy fejlődő Sümegre

Az egész 2014 őszén kezdődött, amikor is Végh László életében először lett kinevezve városunk polgármesterének. Pontosan nem tudnám már idézni, mert nem emlékszem, hogy milyen felületen (városi újság/tévé, stb.) nyilatkozott anno, de az megmaradt bennem, hogy kijelentette, két fő csapásirány van a várossal kapcsolatban: pályázatok révén fejleszteni, és az iparűzési adóból származó bevételeket növelni. Előbbi kapcsán láttuk, hogy mi a helyzet, utóbbi vonatkozásában bőven vannak kérdőjelek.

Kétféle pályázat van, és nem mindegy, hogy melyikről beszélünk

A Sümegen megvalósított pályázatokat két csoportra lehet osztani. Vannak azok, amik a város gépezetét formálják és a lakosság túl sokat nem vesz észre a hasznosságukból (pl. energetikai fejlesztések), és vannak azok, amik „jóságával” a sümegiek közvetlenül találkoznak. Mindkettőre lehet úgy hivatkozni a hivatalos kommunikációban, hogy lám, milliárdok érkeztek Sümegre, fejlesztések voltak a városban, tessék szépen velünk örülni. Nagyon fontos azonban különbséget tenni fejlesztés és objektív szempontok szerint értelmezhető fejlődés között.

Végh László és a köré csoportosuló fideszes emberek, beleértve Fenyvesi Zoltánt is, nos, úgy gondolják, hogy minden fejlesztéssel javult Sümeg állapota. Önmaguk létjogosultságának indoklására érthető ez a narratíva, saját egójuk fényezése okán meg pláne. Ami a lakosságot illeti, messze nem ilyen rózsás a helyzet. Évek óta hangot adnak ennek a sümegiek, de a fideszes embereket ez kicsit sem érdekli. Nem érdekli őket, hogy valós, a mindennapi életet nagyságrendekkel jobb helyzetbe hozó fejlődés alig tapasztalható.

Amennyi a pályázat, annyi a gond

Már 2014-ben tudtam, hogy a pályázatokra alapozott jövőképben kódolva van egyfajta keserű szájíz lehetősége. Könnyű ugyanis belátni, hogy ezek révén azt lehet formálni egy városban, amire Magyarország mindenkori kormánya vagy az Európai Unió pénzt akar adni. Ha a városnak más a terve, az az így járás tipikus esete.

Tehát csak úgy lehet pályázatok által megvalósítani a szükséges fejlesztéseket, ha minimum az állam felé van akkora lobbierő a városvezetés részéről, hogy a megfelelő pályázatok legyenek kiírva. Legyünk őszinték, sem egy Végh László, sem egy Fenyvesi Zoltán nem az a vérbeli lobbista, akit megjelenít mondjuk egy amerikai film, tehát ez a lehetőség már elve ki volt lőve. Maradt az, hogy ha szerencsénk van, olyan irányba haladnak a dolgok, hogy ez-az jól is elsülhet Sümegen.

Ez a problémák egyik része, ami a pályázati rendszer sajátja. Van egy másik vetülete is a pályázatok körüli gondoknak.

2017 tavaszán jelentették be az akkori városvezetők, hogy a korábban benyújtott tervek elbírálása azt az eredményt adta, hogy Sümeg sok 100 millió forintot költhet el a megvalósításra. A bejelentéskor lehetett örülni, aztán várni a kivitelezést, hogy láthassuk, miként lesz szebb és jobb hely ez a város. Amikor elkezdődtek a munkálatok, újra és újra azt vettük észre, hogy katasztrofális a projektmenedzsment, és olykor pocsék minőségű a produktum, hogy csak a két legszembetűnőbb gondot említsem.

Pályázat van, információ nincsen

Van abban valami finom irónia, hogy a történelem során sosem volt még olyan könnyű információt szolgáltatni, mint manapság, ehhez képest éppen az ellenkezője történik.

Sümegen az „ingyen” pénzből megvalósuló fejlesztések kapcsán leginkább a Végh László kérésére irányítottan létrejött, szűkszavú propagandakommunikáció révén tudtunk csak információt szerezni. Az ilyen megnyilvánulások, kinyilatkoztatások a fentebb is említett egófényezésre jók voltak, tényszerű, pontos és hiteles lakossági tájékoztatásra sajnos nem.

Újabb választás közeleg, erősödik a valóságtorzító mező

Aki nem aludta végig az elmúlt 30 évet, tisztában van azzal, hogy minél jobban közeledünk egy országgyűlési vagy önkormányzati választáshoz, annál inkább megszaporodnak a hurráoptimista kommunikációs mutatványok.

Nincsen ez másként most sem, 1 évvel a 2022-es országgyűlési választás előtt. Éppen ezért arra gondoltam, nézzünk rá kicsit a sümegi pályázati „sikerekre”, mert nem minden olyan fényes, mint ahogyan azt Végh László igyekszik kommunikálni.

Zöldül a város, ki tudja hol áll meg

Az általam egyik legjobban várt, végül egyik legnagyobb csalódást okozó projekt a Zöld város kialakítása Sümegen című, több 100 millió forintos történet. 2017-ben a város megnyerte a pénzt, az eredeti ütemterv szerint nagyjából 2019 nyarának végére kellett volna elkészülnie – a 2017-es lakossági fórumon volt kivetítve erről egy idővonal. Ehhez képest 2020 végére készült csak el az első ütem, de nem éppen úgy, ahogyan anno valakik megálmodták, és megnyerték rá a pénzt.

Végh úr mélyen hallgat arról, hogy mi lett a csónakázótóval, illetve a kiszolgáló épületekkel, ahol a parkba érkezők tudnának venni egy kis ételt, italt.

Arról sem mesél, hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy a 2019-re tervezett átadás helyett csak 2020 közepe táján kezdte meg a munkálatokat a kivitelező.

És persze arról sem esik szó, hogy az oly sokszor emlegetett zöld folyosó valójában egy minimum megkérdőjelezhető, kicsit sem átgondolt, félkész valaminek tekinthető.

Csordogál az esővíz, lefelé, lefelé

80 millió forint nem kevés pénz, ezért érthetetlen, hogy miért bántak vele annyira „furcsán” a Petőfi Sándor és Árpád utca csapadékvíz elvezető rendszerének, köznapi nevén árkoknak a kezelése kapcsán.

Ha van az embernek egy grandiózus terve, de nem tudja egyetlen lépésben megvalósítani, akkor azt csinálja, hogy kezelhető szakaszokra osztja, és egymás után pipálja ki azokat, míg a projekt végére nem ér. Sümegen nem így mennek a dolgok. Az ésszerűséget maga alá gyűrve sok esetben győz a káosz, és létrejönnek projektszörnyek, mint ahogyan a Petőfi és Árpád utca vonatkozásában történt.

Az, hogy a Végh László vezette városvezetés belement egy olyan építkezésbe, aminek a kivitelezőjéhez tartozó egyik művezető is azt mondta nekem, hogy ezt nem ilyen elfuserált megközelítésben kellett volna csinálni, sokat elárul arról, hogy milyen komoly gondok vannak tervezéssel, szervezéssel, kivitelezéssel.

Ki nem cserélt bejárók, értelmezhetetlen „lejtés” a fedetlen árokban, a karbantartás hiánya, ez az, amit az ember lát a 80 millió forint elköltése után.

Noha polgármester úr szereti ezt a projektet sikerként elkönyvelni, és büszkén elő-előveszi, én a helyében inkább még egyszer átgondolnám, hogy ilyen trehány munkához adnám-e újra a nevem.

Pancsol már a vén diák… Ja, nem!

Sümegen volt egykoron egy városi strand, amit generációk imádtak. Úgy 15 évvel ezelőtt bezárta kapuit, ezzel egy korszak lezárult. Azóta is emlegetik az emberek, hogy milyen jó volt nyaranta lemenni a hatalmas fákkal szegélyezett füves területre, hogy csobbanjanak egyet.

Teltek az évek, és egyszer csak azt mondta a magyar állam, hogy milyen jó lenne, ha országszerte építenénk tanuszodákat, amikben a diákok megtanulhatnak úszni. A felvetést tettek követték, és megindult a tervezés, a helyszínek keresése, majd az építkezés.

A több tucat uszoda közül az egyiket a Sümegi Járás központjaként funkcionáló városunkban tervezték megépíteni. Az építkezéssel voltak gondok, a projekt végül 1 éves csúszással készült el.

Az átadó időpontja 2018 tavaszára esett, nem véletlenül. Kellett ugyanis a fideszes városvezetés, no meg Fenyvesi Zoltán kampánykommunikációjába olyan muníció, amivel tudják igazolni létjogosultságukat; a 2018-as országgyűlési választás előtti időszakban.

Polgármester úr ezt a projektet is szereti lobogtatni, bizonyítandó, hogy milyen jó vezetője a városnak, hiszen lett egy szuper uszodánk. Igen ám, csak azt az apró tényt felejti el kihangsúlyozni, hogy ehhez a projekthez neki városvezetőként lényegében semmi köze.

Egyfelől a tanuszoda állami program keretében, állami pénzből épült és működik, a város csak a területet jelölte ki; no meg épített néhány 10 méternyi utat és egy parkolót. Másfelől pedig, a projekt kapcsán a startpisztoly már Végh László 2014-es megválasztása előtt eldördült, ő egyszerűen megörökölte elődjétől ezt a beruházást.

Az uszoda egyébként jó, hogy van – magam is használatba vettem már korábban –, tehát abban Lászlónak igaza van, hogy lehet neki örülni. Viszont, ha figyelembe vesszük, hogy veszni hagytak előző városvezetők, helyi és környékbeli vállalkozók, no meg a lakosság egy nagyon jó szolgálatot teljesítő strandot, akkor azért nem tud olyan őszinte lenni az ember mosolya, amikor szóba kerül a (lakosság számára csak részlegesen kihasználható) tanuszoda.

A tanuszoda állami program keretében, nem pedig Végh László jóvoltából készült…

Piacra járni öröm és boldogság. Vagy mégsem?

A sümegi piac anno egy sok árust befogadó, hömpölygő tömegnek otthont adó hely volt. Mára viszont rá sem lehet ismerni. Kevés az árus, tőlük irreális mértékű helypénzt kérnek, a helyszín felett pedig eljárt az idő. Utóbbin sajnos az sem segített, hogy egy többcélú pályázati projekt keretében a piacudvar egy részén nemrég volt egy kis felújítás.

A féltetők új héjazatot kaptak, világítást alakítottak ki, ezzel együtt 230 V-os csatlakozást is telepítettek, a régi töredezett betonplacc helyett pedig lett új, térkövezett, viszont… Khm, a térkövezés minősége finoman szólva sem üti meg a 21. századi mércét.

Ennek a pályázatnak a másik fele a Tarisznyavárnál kialakított új piactér, ami eddig több kérdést szült, mint amennyit megválaszolt. 2019 első hónapjaiban fogadóóráján Végh Lászlónál jártam. Kérdeztem tőle, hogy mit lehet tudni a piac üzemeltetéséről. Azt mondta, ráérünk erről majd 2020 elején gondolkodni. Mindjárt 2021 közepe van, de továbbra sem tudni semmit a több 10 millió forintos beruházásról.

E pályázatot nagyon jól „el lehetett volna adni” a lakosságnak (is), de ez nem történt, és már nem is fog megtörténni. Egyszerűen azért, mert egy ad hoc dolog volt, valami olyan, amire lehetett pályázni, és hát a Végh László-féle emberek nem tudnak ellenállni az „ingyen” pénznek. Az a kutyát nem érdekli, hogy mikor és mi lesz a haszna, hogy ha már egyszer, akkor a Tarisznyavárat is érdemes lett volna (mondjuk a helyi építőipari vállalkozók bevonásával) felújítani, stb.

Bicikliutat a népnek, de ha nem lesz, az sem baj

Mai napig nem értem, hogy egy fideszes polgármester a kormányon lévő Fidesz elvi hátszelével hogyan tud annyi kommunikációs hibát elkövetni, amit Végh úrnak újra és újra sikerül.

Korábban úgy emlékeztem, hogy bicikliútról beszélnek, és mivel újra és újra így emlékeztem, ezért valószínűleg úgy fogalmaztak a nyilatkozatok során, ahogyan az alábbi idézet alapján érti az ember:

„A projekt keretében a Sümeg Tóth Tivadar utcában a fenntartható közlekedés feltételei kialakításra kerülnek. Jelenleg az utcában kizárólag gépjárművel lehet biztonságosan közlekedni. A projekt megvalósítása során kialakításra kerül a kerékpáros és gyalogos közlekedés infrastrukturális háttere.” – via kerekparozas.sumeg.hu

Szóval, aki ezt a néhány mondatot magáévá teszi, nagy valószínűség szerint látja maga előtt a szépen kialakított bicikliutat, amin könnyedén haladhat tova, legyen bármekkora autós forgalom a Hotel Kapitány utcájában.

Teltek a hónapok, eljött a projekt kivitelezésének ideje, majd megérkezett a meglepetés, hogy bicikliút nem, egy érdekes sajátossággal (hullámzás) rendelkező járda viszont elkészült.

Nem értem, hogy miért olyan nehéz pontosan, tényszerűen kommunikálni dolgokat, amik eleve kőbe vésettek, hiszen elfogadott, lezárt pályázati tervekről van szó. Talán azért nem teszik a kedves fideszes emberek egyértelművé a szituációt, mert így lehet önfényező propagandakommunikációval altatni a népet? A választ nem tudom, de hogy végtelenül amatőr az, amit polgármester úr a kommunikáció és a projektmenedzsment területén csinál, az biztos.

Előkerül, akarom mondani, elkerül ő az új úton

Ez a pályázati projekt is tipikus példája annak, hogy ha már egyszer alakul valami a városban, azt jól lehetne a saját hasznukra fordítani. De nem, Végh László erre egyszerűen nem képes.

Az ipari utat a Bazsi felé vezető úttal összekötő elkerülőről ugyanis hivatalosan jóval később szerzett tudomást a lakosság, mint ahogyan én Viola Norberttől (Sümegi Közszolgáltató Kft.) kaptam információt. Noha megfakultak már az emlékek, de úgy rémlik, hogy 2019 első hónapjaiban polgármester úr meg is lepődött, amikor felvetettem az elkerülő témáját az egyik, fogadóóráján megejtett találkozónk alkalmával.

Arra mondjuk kíváncsi lennék, van-e már hivatalos papírja az útszakasznak, hogy használatba lehet venni. Mert ezzel kapcsolatban is csak véletlenszerű dátumokkal dobálózott Végh László, a reményét fejezte ki, hogy talán ekkorra vagy akkorra meglesz, amikor a kézi-vezérelt városi tévéjében szóba került a projekt.

Az elkerülő út nagyon kellett, a kommunikációs szenvedés, ami körülötte volt, kicsit sem hiányzott

Ramassetter szülői háza megújult, de…

Aki szívén viseli Sümeg sorsát, valószínűleg értetlenül állt a jelenség előtt, hogy a város egykori nagyjának hagyatéka egyre csak romló állapotban „tündökölt” a város egyik turisztikailag fontos utcájában.

Itt sajnos megint a 2014-ben kimondott stratégia érvényesült. Ha van pályázati pénz, foglalkozunk vele, ha nincsen, marad úgy, ahogyan volt.

A ma már Ramassetter Látógatóközpont néven hivatkozott épület kapcsán emlegetnek valahol egy 20 éves időtartamot, hogy ennyi idő telt el azóta, hogy próbáltak mit kezdeni az épülettel.

Nézze el nekem a kedves olvasó, hogy hirtelen nem találtam meg a kérdéses szövegrészt, amiben a kb. 20 évvel ezelőtti dolgot említik. Nem emlékszem, hogy hol olvastam róla az utóbbi hónapok során, de igyekszem megtalálni az írást, és később frissítem cikkemet a pontos idézettel.

No kérem, számoljunk egy kicsit, és mindjárt meglátjuk, hogy nem is olyan jó buli az „ingyen” pénz, amit pályázatok révén célirányosan lehet kapni; főleg akkor nem, ha valami miatt borul a bili, és akár a teljes összeget vissza kell majd fizetni.

Sümegnek nagyjából 6000 lakosa volt/van. Ha ennek 10%-a vallja magát lokálpatriótának, és hajlandó ezt tettekben is kifejezni, azt mondhatjuk, hogy 600 ember havi 1000 forinttal egyetlen év alatt 7,2 millió forintot tud beletenni egy városfejlesztési kasszába. 20 év távlatában ez 144 millió forint, és még csak a lakossági betétekről beszéltünk. Vegyük úgy, hogy 2-3 tucat helyi vállalkozás szeretné segíteni a város öngondoskodását, ezért havi 5000 Ft-ot ad bele a kasszába. 30 vállalkozó esetén ez az említett 20 év alatt 36 millió forintot jelent.

Ha tehát lettek volna az elmúlt 20 évben olyan városvezetések, amik összefogták volna a lakosságot, a vállalkozókat, és akár még a civil szervezeteket, nem beszélve a nem sümegi, de Sümegért rajongó „külsősökről”, akkor több 100 millió forintból lehetett volna 2020-ban mindenféle pályázati macera és banki kölcsön nélkül várost fejleszteni. Úgy, ahogyan mi akarjuk, nem pedig úgy, ahogyan a pályázati rendszer arra lehetőséget ad.

Ezt úgy hívják, hogy közösségi finanszírozás, a társadalom szintjén pedig úgy, hogy összefogás, illetve úgy, hogy önérdekérvényesítés megalapozása.

Amikor a cikk elején arra utaltam, hogy már 2014-ben tudtam, gondok lesznek a pályázatokra alapozott városfejlesztésből, ki nem mondva arra is utaltam, hogy van megoldás, ami minden tekintetben sokkal jobb.

Ramassetter Vince egészen biztosan nem lenne büszke Végh Lászlóra…

Szét van esve, de össze lehet rakni

Lehetne még számos projektet (pl. körforgalom) elővenni, lehetne őket sok oldalnyi szövegben elemezni, de már nincsen értelme. Végh úr elvezette a rendszert a szakadék széléig, többek között az említett valóságtorzító mezője miatt.

Most jött el a pillanat, amikor a vadhajtásokat le kell vagdosni, a már nem működő, elszáradt ágakat el kell távolítani, hogy az éltető energia a megfelelő, életerős irányokba tudjon csordogálni.

Végh László és mindenki, aki őt névvel, arccal, vagy éppen hallgatásával támogatta, hozzájárult ahhoz, hogy eljöjjön a bukás, az újraindítás pillanata. 2014 óta láthattuk, hogyan nem kell, hogyan nem lehet várost vezetni, nemhogy fejleszteni.

Polgármester úr hagyatéka nem egy iskola, jelenlegi, botrányba keveredett élettársának hagyatéka nem egy óvoda lesz. Örökségük egy fájdalmas, ám erőt adó időszak, ami megmutatta, hogy ha hittel megyünk előre, ha összefogunk, akkor lehet fordítani. Nem könnyű, talán nem is megy olyan gyorsan, mint szeretnénk, de mindenképpen lehetséges.

Lendvai Norbert
Egy örök optimista lokálpatrióta, aki hiszi, hogy eljött a változás ideje.

Minden jog fenntartva © 2019-2021