Press "Enter" to skip to content

Miért hallgat az érintett?

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Badacsonytördemic önkormányzat képviselőjét, Szántai Attilánét, aki a helyi Faluházat is vezeti a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és rabosította, közokirat hamisítás bűncselekménye miatt. Az ügyben illetékes rendőrség a nyomozása során azt állapította meg, hogy a Szántai Attiláné által használt érettségi bizonyítvány hamisítvány. Az okiratot feltehetően a Sümegen, szintén hamis érettségivel lebukó Szabó Krisztina egyik ismerőse Ny. Gusztáv szerezhette.

Szántai Attiláné a február 8-án megjelent cikkünket követően érdemben nem reagált a rendőrség és az ügyészségi szóvivők által is megerősített állításokra. Csupán egy önmagát felmagasztaló írást tett közzé, amiben alaptalannak és lejáratásnak nevezte a rendőrségi nyomozás során megállapított tényeket.

Azt gondoljuk, ha valóban alaptalan a rendőrség és az ügyészség álláspontja és Szántai Attiláné rendelkezik azzal a végzettséggel, mely szükséges a munkakörének betöltéséhez és valóban rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, ahogy ő ezt már 2020. decemberében Horváth Zoltán polgármester által indított vizsgálat során is állította, akkor minden gond nélkül válaszolhatott volna a sajtó kérdéseire, így a mi általunk is megfogalmazott nagyon egyszerű kérdésekre is. Valami oknál fogva válasz nem érkezik….

A Sümegi Szó által elküldött megkeresés

BADACSONYTÖRDEMIC ÖNKORMÁNYZAT
Szántai Attiláné
önkormányzati képviselő
Részére
BADACSONYTÖRDEMIC

Tisztelt Önkormányzati képviselő Asszony!

A Sümegi Szó című újság, arról kapott hivatalos, írásos tájékoztatást, hogy a Veszprém Városi Rendőrkapitányság 19010/573/2021. számon nyomozást folytatott Ön ellen közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt, a nyomozás iratait a rendőrség már felterjesztette az ügyészségre. A Veszprémi Járási Ügyészség írásos tájékoztatása szerint Önt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság, ugyanis az Ön által használt és nevére kiállított érettségi bizonyítvány hamis.

Ezzel kapcsolatosan kérjük Önt, mint közszereplőt, hogy szíveskedjen az alábbi kérdésekre válaszolni, egyben tájékoztatni lapunk olvasót, hogy:

1. A fent említett nyomozás során, mikor Önt kihallgatta a Veszprém Városi Rendőrkapitányság nyomozója tett-e beismerő vallomást?

2. Igaz-e, hogy Ön a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóság által szervezett képzésre egy, az Ön nevére szóló hamis érettségi bizonyítványt csatolt be?

3. Mivel Ön több alkalommal (önkormányzati üléseken és a Horváth Zoltán polgármester által folytatott vizsgálat során) is úgy nyilatkozott, hogy érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, kérjük nevezze meg melyik Gimnáziumnak volt a tanulója és hol tett érettségi vizsgát?

4. Mikor tette az érettségi vizsgát és ki volt az osztályfőnöke? (Ha megadná néhány volt osztálytársa nevét, akkor felkeresnénk, hogy igazolják Ön valóban ott érettségizett)

5. Ön szerint helyes-e, hogy Magyarországon jogszabályok írják elő, hogy bizonyos munkaviszony betöltéséhez megfelelő iskolai végzettség szükséges?

6. Miért nem tájékoztatta, mint önkormányzati képviselő Badacsonytördemic lakosságát és Horváth Zoltán polgármestert, mint munkáltatóját, arról hogy Ön ellen közvádra üldözendő büntetőeljárás van folyamatban és hogy a rendőrségen rabosították?

7. Kért-e a büntetőüggyel kapcsolatosan párt politikustól bármilyen segítséget, tanácsot?

8. Az önkormányzati törvény szerint egy önkormányzati képviselőnek méltó módon kell eljárnia, viselkednie, úgy hogy alkalmas legyen a településen élők képviseletére. Ön szerint Ön ezek után méltó, hogy Badacsonytördemic önkormányzati képviselője maradjon?   

A hiteles tájékoztatás elősegítése érdekében nyújtott segítségét, lényegre irányuló válaszait előre is köszönöm.

Sümeg, 2022. február 10.

Köszönettel:
a Sümegi Szó szerkesztősége

Minden jog fenntartva © 2019-2021