Press "Enter" to skip to content

Szabó Krisztina lemondott a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ igazgatói pozíciójáról

5 nappal azt követően, hogy Végh László lemondott a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás elnöki posztjáról, élettársa, a hamis érettségije révén botrányba keveredett Szabó Kriszina is a távozás mellett döntött.

Tette ezt 1 nappal a kistérségi társulás soron következő ülése előtt, így lényegében előre menekült, megelőzte, hogy mások döntsenek jövőjéről.

Az elmúlt egy évben az országos médiát is megjárta a történet, hogy anno Szabó Krisztina nem végezte el a gimnáziumot, ezért hivatalos keretek között érettségi bizonyítványt sem kapott. Mivel karrierjének építéséhez szüksége volt egy fizikailag létező, szükség esetén bemutatható bizonyítványra, a könnyebb utat választva vásárolt egy hamis papírt.

Erről a bizonyítványról nemrégiben jogerősen is kimondatott, hogy hamis, így a hivatalos szervek azt elkobozták, majd megsemmisítését indítványozták. Ezzel pont került a történet végére, gondolta legalábbis a felháborodott lakosság, de nem.

Szabó Krisztina még hónapokon át vette fel (több jogcímen) az összesen 2 millió forintos havi fizetését, és most, amikor már igazán forróvá kezdett válni a talaj a lába alatt, inkább önszántából vetett véget a jogszerűtlen helyzetnek – hiszen a hamis érettségi bizonyítvánnyal szerzett felsőfokú bizonyítványok is hamisnak tekintendők.

Nem egész egy hét leforgása alatt Végh László és Szabó Krisztina is a lemondás mellett döntött. Ezzel azonban még nem teljes a kép. A sümegi lakosság az előző kettő mellett tűkön ülve várja, hogy Végh úr sümegi polgármesteri címéről is lemondjon…

Fotó: Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ Facebook-oldala

Minden jog fenntartva © 2019-2021